Ugrás a fő tartalomra

287. A vakok és az elefánt

Valamikor régen egy faluban – egy tanmese szerint – mindenki vak volt. Egy napon a falu lakói közül hatan találkoztak egy emberrel, aki elefántháton jött feléjük. A hat ember, akik már hallottak az elefántról, de soha nem voltak ilyen közelségben egyhez sem, megkérték az az utazót, hogy engedje meg, hogy megérintsék a nagy vadállatot. Úgy akartak visszamenni a faluba, hogy el tudják mondani a többieknek, hogyan néz ki az elefánt.

Az utazó beleegyezett, és a hat embert az elefánt különböző testrészeihez vezette. Addig tapogatták és simogatták, míg bizonyosak nem voltak benne, hogy tudják milyen az elefánt. Alig várták, hogy visszaérjenek, és elmeséljék a faluban, hogy mit tapasztaltak.

A falu lakossága összegyűlt, hogy halljanak az elefántról.

Az első, aki az állat oldalánál állt, azt mondta: – Az elefánt olyan, mint egy nagy vastag fal. – Badarság! – vágott közbe a második, aki az elefánt agyarát fogta. Az elefánt elég kicsi, kerek, sima, de nagyon éles. Én nem falhoz, hanem egy lándzsához hasonlítanám.

A harmadik, aki az elefánt fülét fogta, tiltakozott: – Egyáltalán nem hasonlít sem falhoz, sem lándzsához. Olyan mint egy hatalmas nagy levél, ami gyapjúszőnyegből készült. Amikor pedig megérinted, mozog. – Nem értek veletek egyet! – mondta a negyedik, aki az ormányát fogta, – Én tudom, hogy az elefánt olyan, mint egy óriáskígyó!

Az ötödik kiabálva juttatta kifejezésre nemtetszését. Ő az elefánt egyik lábát fogta, és arra a következtetésre jutott, hogy az elefánt kerek és vastag, mint egy fa. A hatodiknak megengedte az utazó, hogy felüljön az elefánt hátára, és ő igy tiltakozott:- Hát egyikőtök sem tudja pontosan leírni, milyen az elefánt? Nyilvánvalóan olyan, mint egy hatalmas, mozgó hegy!

Embereink azóta is vitatkoznak, és a falubeliek közül senki nem tudja elképzelni, hogyan is néz ki egy elefánt.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

310. Ernest Hemingway: A fehér elefánt formájú hegyek

Az Ebro völgyének túlsó oldalán hosszú, fehér hegyek emelkedtek. Ezen az oldalon nem volt se fa, se árnyék, a vasútállomás két sínpár közt, a napon sütkérezett. Szorosan az állomás tövében az épület vetett egy kis meleg árnyékot, a söntés nyitott ajtajában pedig bambuszból fûzött gyöngyfüggöny lógott, a legyek ellen. Az amerikai fiatalember és a lány, aki vele volt, kint ült az árnyékban egy asztalnál. Rekkenõ hõség volt, Barcelonából várták az expresszt, negyven perc múlva kell megérkeznie. Két percre áll meg ezen az állomáson, aztán megy tovább Madridba. - Mit igyunk? - kérdezte a lány. Levette a kalapját, és letette az asztalra. - Kutya meleg van - mondta a férfi. - Igyunk sört. - Dos cervezas - szólt be a férfi a függönyön. - Két nagy pohár? - kérdezte az asszony az ajtóból. - Igen. Két nagy pohár. Az asszony kihozott két pohár sört és két nemezlapot. Letette az asztalra a nemezlapokat és a söröket, s megnézte a férfit és a lányt. A lány a hegyeket nézte. Fehéren csillogta

1317. Elefánt ormány ... Elefánt szimbólum

Már mielőtt el kezdtem gyűjteni az elefántokat tudtam,hogy szerencsét hoznak. Mindig zavar volt bennem, hogy akkor most merre is kell, hogy álljon, merre nézzen az ormánya, ablak vagy fal felé... talán lehet ezért is raktam tele az egész lakást az évek alatt... Próbálkoztam mindennel...ablak felé, ajtó felé, fal mellé, jobbra, balra, szembe...egy a lényeg nem használt... Biztos csak egy a nyitja a dolognak, hinni kell benne, magunkban.... és ha valamiben hiszünk akkor azt vonzzuk, legyen az szerencse, szerelem, karrier vagy bármi más :) Attól függetlenül, hogy mit hiszek, vagy mit nem... egy kicsit most utána néztem pár dolognak... Tehát .... Az a hiedelem, hogy az elefánt szerencsét hoz, egy nagyon leegyszerűsített formája a Feng-Shui-nak, ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy hány darabot használunk, hová rakjuk, és az sem mindegy, hogy milyen formájút. Ha a szerencsét akarjuk behívni az otthonunkba akkor az elefántot, akkor azt a bejárati ajtónál kell elhelyezni, me

217. Rajzoljunk elefántot

Az igazat megvallva én még egyiket sem próbáltam, de azt hiszem ezt a hiányosságot hamarosan pótolni fogom ... Ígérem!!